Elérhetőségeink
A csapat
2008 - Első éve a csapatnak
Kertész Csaba - Caster Racing ZX-1R Factory Kit "Black and Silver" kiadás
Alias Csacsi
1976-ban születtem és gyerekkorom óta érdekel a modellezés. Természetesen korábban nem engedhettem meg magamnak ezt a sportot, és a modellezés sem volt ennyire kézenfekvő, könnyen elérhető, mint manapság. Így aktív modellezős korszakom körülbelül 8 évvel ezelőtt kezdődött. Az elmúlt 8 évben a modellezés sok ágával és azokon belül is számos típussal sikerült megismerkednem. Mindközül azonban számomra az Off-Road volt az, amely megfogott. Az Off-Roadban népszerű 1/8 buggy, truggy és monster kategóriák közül versenyezni évek óta a buggy kategóriában szoktam. Az elmúlt időszakban elérhető szinte minden típussal volt szerencsém rövidebb/hosszabb időt eltölteni, versenyezni, így azt gondolom, mostanra tudom, jelenleg milyen feltételeknek kell megfelelnie egy jó buggy-nak.
Idén a Caster Racing jóvoltából a ZX-1R buggy képességeit tesztelhetem a versenyeken. Ez az autó adottságai alapján simán az elsők között lehet, első hazai évében pedig mindent megteszünk azért, hogy minél jobb helyen végezzen a buggy a megmérettetések során.
Caster Racing versenycsapat tagjaként nagy várakozással tekintek az idei év elé, reméljük csapattársaimmal együtt sikeres év vár majd ránk!
Fally György - Caster Racing K8T Factory Kit "Black and Silver" kiadás
1962 őszén születtem Budapesten. A modellezésbe 2004-ben csöppentem bele, kisebbik fiam jóvoltából. internetezés közben ráakadt egyesületünk honlapjára és addig olvasgatta a fórumot, valamint számtalanszor megnézte a videókat és képeket, hogy eldöntötte ezt neki is ki kell próbálni.
Első autónk egy Duratrax volt, amit két héten belül követett a második is (sajnos). Újabb két hét múlva már egy Savage és egy Hong Nor is állt a garázsunkban.
Időközben elkezdtünk találkozókra és falunapokra járni az RCOR addigra már összeforrott csapatával. Az első évet úgy zártuk, hogy látszott már, nem egy rövidtávú hobbira akadtunk.
Második évünket Hot Bodies buggykkal kezdtük, és fejeztük is be. Ezekkel a gépekkel már elindultunk az első hazai Off-Road versenyen mely Esztergom repterén került megrendezésre.
Ugyanezen évben megrendezésre került ez első off-road kupasorozat, melynek minden fordulóján részt vettünk. Az év végére már a HB pro verzióját nyúztuk, mellyel nagyon meg voltunk elégedve.
2006-ot már egyedül folytattam egy Savage X-el mellyel sikerült végig küzdeni az első MB és a második RCOR kupasorozat összes versenyét. Ebben az évben már egyesületünk munkájából is tevékenyen kivettem a részem. Nagyon sok verseny és bemutató megszervezésében és lebonyolításában vállaltam feladatokat. Sokat tanultam versenyzés világából, tapasztalatokat szereztem, mint versenyzői, ment szervezői oldalon. Gyakorlatot szereztem a versenybírói tevékenységben is, hiszen a több versenyen láttam el ezt a feladatot.
2007-ben, már, mint szakvizsgával rendelkező versenybíró vezettem az éves sorozatok, számos futamát. Büszkeséggel tölt el, hogy hazánk első nemzetközi versenyén, elláthattam a vezető versenybírói feladatot. Ezen a versenyen Izsay Karcsi barátom jóvoltából egy Xray buggy-val sikerült olyan jó eredményt elérnem mellyel magamnak és másoknak is meglepetést okoztam.
Ebben az évben a Mugen MBX5T Truggyra esett a választásom, mely járgányt nagyon megkedveltem. Az MB és az RCOR kupa mellett 2 alkalommal Csehországban is versenyeztem vele, mely nem kis élmény volt. Jó volt látni, hogy a Magyar Off-Road sport Monster és Truggy vonatkozásában mennyivel előrébb jár, mint Csehországban.
A 2008-as évet Kelemen Árpád jóvoltából egy remeknek tűnő gépcsodával a Caster Racing K8T Factory Kit típusú truggy-val kezdem. Nagyon bízom benne, hogy ez modell nagyon sok örömöt fog okozni és sok sikert fog hozni ebben az évben, mint használóinak, forgalmazójának, gyártójának, és nem utolsó sorban csapatunknak.

